Ma 170 éve, hogy Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét…

1849. október 6-án, ma 170 éve, hogy Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét.

Szomorú nap a mai… Október 6. Az aradi vértanúkra történő emlékezés napja.

A későbbi, vértanúkká váló tábornokok a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba, akik – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták az osztrákoknak.

Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, felségárulás vétségében marasztaltak el, majd halálra ítélték és kivégezték a 13 magyar hőst. A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jakob Haynauhoz – bresciai hiéna -, mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Dessewffy, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József ítéletét Haynau végül „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre. Vécsey Károly büntetését saját apja közbenjárására(!) súlyosbítottak azzal, hogy utolsónak maradt, így végig kellett néznie a többiek kivégzését. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki. A kivégzettek ruháit a hóhér kapta meg, így levetkőztetve temették el őket.

A vértanúk név szerint

* Aulich Lajos tábornok (1792–1849)

* Damjanich János tábornok (1804–1849)

* Dessewffy Arisztid tábornok (1802–1849)

* Kiss Ernő altábornagy (1800–1849)

* Knezić Károly tábornok (1808–1849), gyakran tévesen Knézitsként vagy Knezichként említik

* Láhner György tábornok (1795–1849)

* Lázár Vilmos ezredes (1815–1849)

* Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok (1819–1849)

* Nagysándor József tábornok (1804–1849), gyakran tévesen Nagy-Sándor Józsefként vagy Nagy Sándor Józsefként említik

* Poeltenberg Ernő tábornok (1813–1849), gyakran tévesen Pöltenbergként említik

* Schweidel József tábornok (1796–1849)

* Török Ignác (1795–1849)

* Vécsey Károly (1807–1849)

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az Újépületben gróf Batthyány Lajos (1807–1849) volt miniszterelnökünket. Kivégzése helyén áll ma a Batthyányi-örökmécses.

El kell még itt mondani, hogy bár korábban történt, de ma emlékezünk meg arról is, hogy már augusztus 22-én felakasztották Ormai Norbert ezredest, majd október 25-én agyonlőtték Kazinczy Lajos ezredest is (őt emlegetik néha a 14. aradi vértanúként).

Lenkey János tábornokot azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott; ő néhány hónappal később az aradi kazamatában halt meg.

Hát ezen szomorú események miatt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcunk vérbefojtásának Nemzeti Gyásznapja, gyászünnepe október 6.

Emlékezzünk hát tisztelettel ezen a szomorú napon a 13 aradi vértanúra és szabadságharcunk hőseire! Ha pedig valaki “sógorozza” az osztrákokat, jusson eszébe, mennyi nyomorúságot, szenvedést okoztak nekünk, magyaroknak az évszázadok során, míg rajtunk élősködtek,- a Habsburgokkal az élen! Arról nem is beszélve, hogy a “sógorok” mai is lenéznek, megvetnek minket és mocskolják büntetlenül szép országunkat!

Az én „összeesküvés” elméletem

“Mert olyan ellenféllel kell harcolnunk, amely másmilyen, mint mi vagyunk. Nem nyílt sisakos, hanem rejtőzködő, nem egyenes, hanem fortélyos, nem becsületes, hanem alantas, nem nemzeti, hanem nemzetközi, nem a munkában hisz, hanem pénzzel spekulál, nincs saját hazája, mert úgy érzi, övé az egész világ. Nem nagyvonalú, de bosszúálló, és mindig a szívet támadja, különösen, ha az piros, fehér és zöld.” (dr. Orbán Viktor, 2018. 03. 15. )

Az én „összeesküvés” elméletem

Hatvan évet leéltem, harmincöt éve írok, de nem volt még olyan rendszer, amelyben azt írhattam volna szó szerint, amit érzek, amit le kellene írnom fehéren-feketén. Miért? Mert hol feljelentgettek, az álláso-mat vesztettem el, ma pedig letilt a facebook, amely a kereszténység és az európai fehér ember kiirtásában vállalt oroszlánrészt az ószövetségi gyűlölet-eszme téves és immár betegessé vált szellemiében. Arról nem érdemes beszélni, hogy miért tűri ezt a féktelen és gonosz elnyomást az európai fehér ember, mert a választ tudjuk… az emberi butaság és az önzés, a kapzsiság és a hiszékenység gyógyíthatatlan. Arról viszont érdemes beszélni, hogy hogyan, milyen lépésekben érte el a láthatatlan sátáni hatalom azt a tragikus és végzetes szintet, amelyen ma áll az emberiség, de főként az európai fehérfajta. Nem véletlenszerű és nem önmagától kialakult helyzet ez, hanem hosszú évszázadokra előre elgondolt, kitervelt, aljas és embertelen cél, amely a kiválasztottság sátáni szellemiségéből fakad, de már messze elkerülte, túllépte azt az eredeti gondolatot, amely emberséges alapokon nyugodott, hiszen isteni rendeltetés volt mindaddig, amíg meg nem tagadták Istent és az Írást, a Szövetséget és a Messiást: Jézust. „A ti atyátok az ördög, és atyátok kívánságait akarjátok követni. Gyilkos az kezdet óta. Nem tartott ki az igazságban, mert nincs igazság benne. Amikor hazudik, saját természete szerint beszél. Hazug ő és a hazugság atyja. 45Nekem viszont, aki igazat beszélek, nem hisztek. Ki vádolhat közületek bűnnel engem? Ha igazat mondok (nektek), miért nem hisztek nekem? Aki Istentől van, hallgat Isten igéire. Ti azért nem hallgattok rá, mert nem vagytok Istentől.” (Jn. 8, 44-47.)” Részben ide vezethető vissza és innen indul a végze-tes folyamat, amelyben két évezrede, mint a féreg, rágja az eszeveszett szellemiség a moralitást, a sze-retet parancsát, az isteni igazságokat és az isteni törvényeket. A gyűlöletet és a hazugságot hirdeti, és nincs tekintettel immár senkire és semmire, csak önmagára és céljainak minden áron való elérésére, amely végül őt magát is kipusztítja, mert az a tudás, amelyről azt hiszi, hogy isteni, csupán a pusztában Jézust megkísértő Sátán félrevezető sugallata. Ám ennek, a világ jelen helyzetét tekintve hamarosan vége lesz. Az ádáz küzdelem Isten ellen, alapvetően vesztésre ítéltetett, mert ha az ember Istenhez ha-sonlítja önmagát tudásában és hatalmában, akkor meghasonlik, és olyan dolgokat követ el, amelyekkel saját magát is megsemmisíti. Ezt látjuk a Teremtéstörténetben, amikor Éva a tiltott fa gyümölcsét leszakítja, mert hisz a gonosznak, aki Isten parancsával ellentétes cselekedetre készteti, s elhiteti vele, hogy ha vétkezik, istenivé válhat tudásában és a hatalomban egyaránt. Tehát maga az emberi természet az elindítója annak az emberellenes folyamatnak, amelyet ma beteljesedni látunk. Mikor született meg a világuralom megvalósításának eszméje? Mondhatjuk, hogy Ádám és Éva tettével, vagy Kr. e. 929-ben, amikor Salamon elhatározta, hogy népét a világ urává teszi, vagy a szabadkőművesek keresztényellenes szervezetének megalakulásával… és sorolhatunk száz-és százféle kort, köthetjük szervezetekhez, vallási közösségekhez ezt a beteges törekvést, de nem tesszük jól. Hiszen nem emberi közösség valójában, hanem sátáni, s nem nemzetek vagy vallások tagjai azok, akik hatalmukkal és isteni tudásnak képzelt tudományukkal végzenek lassan a világgal, a keresztény kultúrával, hanem az Istennel szem-benálló és a Sátán által megszállt, a szeretet-től mélyen elkülönülő közösségről beszélünk, amely a rossz emberi tulajdonságokból, a hazug-ságból táplálkozik. Tehát, nem emlegethetünk zsidókat, bár e sátáni közösség számos tagja zsidónak mondja magát, mert zsidóként bármit megtehet a liberálissá tett világban a holocaust óta. A mai sorstragé-dia így világosan mutatja, a kezdetet, ami nem más, mint a holocaust, amelyben azokat a zsidó-kat ölte meg a világhatalom, akik egy-egy nem-zetbe beolvadva, vallásukat gyakorolva útjában voltak a világhatalmi törekvéseknek. A cioniz-mus átkos gondolatának. Mert a cionizmus egy zsidó állam megteremtésének célját tűzte ki, amelyre ördögi módon épült rá a világhatalmi őrület, amely ártatlan emberek millióit ker-gette a halálba, különböző politikai rendszere-ket erőltetve a népekre, s ledöntve a nemzetek egyetlen államformáját, a királyságot, a ke-reszténységet, a feudalizmus bevált és élhető rendszerét. Helyette a pénz hatalmát állították a középpontba, a kapzsiság, a kizsákmányolás és a gyűlölködés rendszerét, a kapitalizmust, amelyben politikai hatalomként kipróbálhatták a nácizmust és a kommunizmust, azaz, az ellenség lemészárlását biztosító hatalomgyakorlást. A sátáni rend, amely megtervezi és végrehajtja ezeket a háborúk által elnyerhető hatalmi struktúrákat, ma ezeknek a világhatalomra törő céloknak magát a leigázottat, az embert, a nemzetek sokaságát használja fel önmaga elpusztítására, egy megtervezett és a tudatlanságra épített rendszer és terv szerint. Látnunk kell, hogy egy évezredekre visszanyúló folyamat végkifejletét éljük. A halál kultúrá-ját, a szeretetnélküli társadalom tragédiáját, a jézusi tanítás és az isteni parancsok megvetését, sőt büntetését. Mert a háború Isten ellen, a végéhez közeledik, és a sátáni elvek megroppanni látszanak. Ezért utolsó erejével támadja a világ kereszténységét és az isteni elrendeltetett igazságokat maga a pokol fejedelme, földi kiszolgálói és követői által. S imát mondom, nem köthető egyetlen nemzethez vagy vallási közösséghez sem mindaz, ami történik. Mert nem nemzet és vallási közösség harcol, hanem maga a gonosz. Lássuk tehát, hogy mai világunkban milyen eszközökkel támad és milyen eszközökkel öli meg a lelket ez a sátáni rend, s mi a célja ezzel. „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy fillé-ren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! (Mt. 10, 28-31.)” Az I. világháborút követően ez a sátáni hatalom Eu-rópa erős keresztény birodalmát megroppantotta, amikor Trianonban a Magyar Királyság területét felosztotta, s lehetőséget adott a primitív nemzeteknek arra, hogy uralkodjanak Mária országán, a kereszténység erős várán. Igaz, ehhez a végkifejlethez a 18. századtól kezdve magyar politikusok vezették el a Magyar Királyságot azzal, hogy nemzetiségi jogokat csorbítottak, s a békés életet politikai esztelenségek okán felborították. Trianon azonban nem csak a területe elvesztését je-lentette, hanem egy lelki megpróbáltatást, egy meghasonlottságot a magyar néplélekben, amely meghasonlottság zülléshez áruláshoz, hitehagyáshoz vezetett, a sátáni célnak és tervnek megfelelően.

Van-e kiút az illegális bevándorlás okozta válságból, vagy Európa elveszett?

Van-e kiút az illegális bevándorlás okozta válságból, vagy Európa elveszett?

Amikor a címben szereplő kérdést feltesszük, akkor annak megválaszolása előtt egy másik kérdésre kell röviden válaszolnunk. Ez pedig így hangzik: – kik és milyen okból indították el és szervezik a népvándorlásnak hazudott iszlám megszállást Európa ellen? A válaszadás nehéz, mert olyan szavakat és kifejezéseket, megnevezéseket kellene használnunk, amelyeket egy ál-jog, egy mesterséges érzékenység, egy, a múltban gyökerező és a világtól kikényszerített hazug előjog és ebből eredően a jognak nevezett bűnpártolás immár 73 éve tilt. Így a válaszadás helyett belefutunk abba az „emberjogi” hazugságba, amely miatt egész világunk hazugságra épül, és amely hazugságot egyfajta beteges, önhitt gazdasági és hatalmi szellemiség immár minden más erkölcsi törvényt megsemmisítve, erőszakkal és saját szóhasználatával „törvényesen” és erőszakkal generál.

Ezért leegyszerűsítve többféleképpen nevezik meg évtizedek óta ezt a szellemiséget terjesztő és titokzatos társaságot és szellemiséget: szabadkőműveseknek, liberálisoknak, háttérhatalomnak, sátáninak… etc.

Arról a módszerről és „tudásról” is beszélnünk kell, amely ennek – én a „sátáni” kifejezést használom – a sátáni hatalomnak a kezében van, amely által mindent megvalósít, és magát saját istene által, előjogokkal felruházottnak hiszi, de Isten és az isteni törvények ellen is hadakozik, illetve emberiség elleni hadviselésébe – saját céljainak megvalósítása érdekében – beletartozik az isteni törvények semmibevétele is. Esetükben nem beszélhetünk vallási vagy nemzetiségi elkötelezettségről sem, hiszen számukra, azaz, e hatalom számára semmi más nem számít, mint a pénz és az őrült hatalomvágy, amelynek következtében az őket követők vagy a magukat hozzájuk tartozóknak vélők is épp olyan áldozatokká válhatnak és válnak, mint a velük ellenkezők. Ezen áldozatok kiontott vérét pedig ismét saját céljaik elérésében hi-vatkozási alappá teszik… és itt a kör bezárul.

Ez a fent meg nem nevezett hatalmi csoport, azaz sátáni erő az oka, és szervezője annak a világpolitikai helyzetnek, amely földünk mai drámai állapotát előidézte. A cél ugyanis a világ fölötti uralom, az emberiség beteges átformálása, és a mindenekfeletti teljhatalom.

Ha tehát, a címben szereplő kérdésre egyszerű és rövid választ akarunk adni, akkor azt mondhatom, hogy Európa elveszett, mert a válság okozta tragédia visszafordíthatatlannak tűnik. Azonban a kérdést nem lehet egyszerűen és röviden megválaszolni. Megoldási lehetőségeken kell elgondolkodnunk. Alapigazság, hogy az igazságtalanság, a bűn, a hazugság nem marad örökre titokban. Így nem marad ennek a titokzatos erőnek a léte sem titok az emberiség előtt. A kérdés csupán az, hogy ez a sátáni erő miként leplezi le önmagát, vagy miként lepleződik le mások által, és mikor…

Világégés következtében, világforradalom és számonkérés okán, természeti katasztrófák eredményeképp? Nem tudhatjuk a körülményeket, de érezzük, hogy valamilyen súlyos és drámai változásnak kell bekövetkeznie. Az emberiséget működtető hit, Isten-kép és erkölcsi norma olyan léptékben homályosodott el az európai ember lelkében, hogy azt rábeszéléssel, meggyőzéssel, erkölcsi ráhatással, tanítással nem lehet visszafordítani. Isteni közbeavatkozás kellett ahhoz, hogy az emberek egy része az apokalipszis elindulásában felfedezzék saját bűneiket, azokon változtatni akarjanak és legyen bennük erő a világ normális működésének visszaállítására. Hiszen a vallások, a közerkölcs, a bíróságok és a kormányok voltak azok a hatalmi eszközök, amelyekkel az európai embert kizökkenthették a klasszikus erkölcsi létből, amelyek felszakították a határokat és eltörölték azokat az erkölcsi normákat, amelyek mintegy talpkövei voltak a Római Birodalom bukását követő új európai berendezkedésnek, kultúrának, vallási és valláserkölcsi rendben.

A liberális aberráltság a mai kor emberét elvezette egy ma már normálisnak tartott, de alig húsz éve még büntetendő állapotba, amely állapot tagadása és elvetése Európában ma már büntetendő. Tehát azt látjuk, hogy az európai jogrend, erkölcs és a társadalmi berendezkedés alapelvei a már néhány évtizede is bírált és elégtelen állapotból, a liberális értékrombolás eredményeképpen átalakult egy korábban aberráltnak, betegesnek és de facto elképzelhetetlennek tartott állapotba. A nyugat-európai lakosság liberális önimádata, jóléte, kapzsisága okán azonban nem vett tudomást ezekről a tényekről. Élvezte mindazt a „nagyszerűséget”, amely az „egyház” törvényeit felülírva, féktelen szabadságot és jólétet biztosított a számára. A kelet-európainak nevezett volt kommunista államokban azonban más volt a helyzet. Ezeket az államokat politikai elnyomás, szegénység, elbutítottság és elnemzetietlenítettség taszította lelki és szellemi nyomorba, de mindezek ellenére itt mivel erőszakos, diktatórikus volt a rendszer, az önvédelem ösztöne és életösztön fenntartotta a hitbéli és a nemzet iránti elkötelezett-ség érzését. Ha nem is az egész társadalomra volt ez jellemző, mégis érintett annyi embert, hogy a láthatatlan hatalom által elrendelt és véghezvitt ’89-es változások után, volt ereje ezeknek az államoknak – kivált hazánknak – eredeti erkölcsi normáihoz visszatérni kereszténységéhez és ezáltal megújítani a szocializmus által lerombolt erkölcsi alapokat.

Mindez persze nem politikai programként, hanem lelki igényből fakadóan történt…

Igaz, a liberális vagy sátáni eszme a rendszerváltásnak nevezett átalakulással egy időben és azonnal rombolni kezdett, de ez nem minden egykori kommunista államban sikerült.

Még annyit jegyeznék meg a rendszerváltásról, hogy az nagyon hasonlatos volt a mai népvándorlásnak hazudott és sajnos a jobboldali sajtóban is így nevezett megszálláshoz. Hiszen 1989-ben szép sorjában „váltott rendszert” az összes európai kommunista állam, ami egyértelművé tette, hogy a rendszerváltások sorát is a sátáni hatalom rendelte el, mert megváltozott az az emberiség elleni stratégia, amelyet addig alkalmaztak.

A szocializmus alkalmatlanná vált a világhatalmi törekvések és célok megvalósítására. Amikor a sátáni hatalom úgy látta, hogy az európai ember kellően ostobává vált és önvédelemre képtelen, akkor eldöntötte, hogy kicseréli Európa lakosságát, megszünteti a kereszténységet és a Vatikán segítségével egy új világvallás alapjait is leteszi. A migránskérdés ennek a világhatalmi döntésnek a következménye.

Hiába hazudozik még a jobboldali sajtó is népvándorlásról, vízhiányról, afrikai túlnépesedésről, s mint ennek következményéről, a népvándorlásról. Hiszen nem véletlenül és nem önmagától indult meg a világ 123 országából a főként muszlim embertömeg. Ez megfontolt és előre megtervezett döntés volt a sátáni hatalom részéről, Európa és a fehér ember megsemmisítésére, a keresztény kultúra eltörlésére. A migránsáradatra fordított pénzből – ha ez nem a sátáni hatalom céljait szolgálná – megoldható volna helyben az a problématömeg, amelyre hivatkoznak a világ vezetői. Azonban e migránsinvázió megszervezését is a kapzsiság, a pénzéhség és az emberi rossztulajdonságok kihasználása tette lehetővé. Az embercsempészetnél nincs nagyobb üzlet és ebből az üzletből milliárdokra tesznek szert a civilszervezetek, az embercsempészek és a liberális – ma már sajnos nemcsak a liberális! – európai politikusok is.

A kereszténység kipusztítása is kézzelfogható valósággá lett…

Azonban nem tapasztalható ezzel arányos, a ténynek megfelelő vatikáni tiltakozás, és súlyosan félreérhető Róma püspökének e kérdést érintő valamennyi megnyilatkozása is. Azt is látni kell, hogy paralel folyik a katolikus egyházat lejárató liberális háború is a sajtón keresztül, ami szintén egy forgatókönyvszerű folyamat, hiszen az egyházat belülről bomlasztók és az egyházat kívülről támadók egyazon cél érdekében látszanak tenni, ez pedig a züllesztés és káoszteremtés, ami azért a leghatásosabb így együtt, mert a keresztény emberek milliói veszítik el egyetlen kapaszkodójukat a pápaság és a pápai állam iránti bizalmat. A papság sem biztos bázis immár a keresztény hívek számára, mert az egyik pap a pápa intézkedései mellett kardoskodik, a másik pedig joggal emlegeti azokat az intézkedéseket, amelyek szemmel láthatóan megbotránkozást és káoszt, bizonytalanságot és kétségeket ébresztenek.

Nincs tehát egyetlen biztos pont sem a társadalmak, így az európai keresztény társadalom számára sem. Nem kétséges a végkifejlet, ha Róma ebbe az irányba halad tovább.

A migráció óriási fenyegetése az is, hogy az alacsony szellemi képességű afrikai, valamint a szintén nem művelt, de erőszakos és vallásában is gyilkos hajlamú tömegek lehúzzák az európai lakosságot arra a szintre, amelyen ők vannak. Ugyanis az európai lakosság nagyobb részére hatott az a sok évtizedes lelki terror, amely a második világháború miatt bűnösnek mondta ki a társadalmakat, noha ezek a társadalmak egyformán megszenvedték – szintén e láthatatlan sátáni hatalom által generált – háború pusztítását. Mert a háborút nem a népek, hanem a politikai vezetők kezdeményezi… néhány sátáni, elmebeteg és vérszomjas politikus, akiket megvásárol a világhatalmi gépezet, ők pedig emberek millióit irtják ki azon fizetett meggyőződésükben, hogy másokon segítenek, illetve saját országaik biztonságát védik, vagy demokráciát visznek más országokba. A népek pedig megszenvedik a háborúkat, amelyek a háttér-hatalom sátáni elképzelései alapján és céljai érdekében történnek.

Európa népei tehát képtelenek az önvédelemre, mert a jólét és a beléjük táplált lelkiismeretfurdalás, valamint a kötelező katonai szolgálat eltörlése és a hazaszeretet fogalmának ismeretlenné válása gyengévé tette Európát, s ez sem véletlenszerű, hanem a forgatókönyv része. Ma csak ösztönszerűen lángol fel olykor az önvédelem igénye a nyugati társadalmak kis részében, de többnyire attól az államtól várják a társadalmak a védelmet, amely elárulta őket. Ez is szörnyű és végzetesnek tűnő társadalmi skizofrénia… Van-e – mindezen tényeket látva – Európának menekülési lehetősége, vagy elveszett-e a keresztény kultúra és az európai fehér ember? A mai vezetéssel nincs! Ha nem lépnek a mai áruló vezetők helyébe mások, akkor Európát emlékként kell látunk. Egy megszűnt elveszett értékként, amely soha többé nem vár vissza, fel nem támad. A mai vezetők lecserélése azonban csak európai összefogással lehetséges. Olyan európai forradalommal, amely elsöpri a liberális káoszt, az anarchiát, a hitnélküliséget. Ez ma elképzelhetetlen, mert az emberek elvesztették annak tudatát, hogy miért is kell voltaképpen harcolniuk. Ez csak akkor fordulhat elő, ha egy igazán nagy trauma éri az egész társadalmat. Helyi terrorcselekmények már nem érintik meg azokat, akik nem részesei egy-egy terrorcselekménynek, akik nem veszítik el valamijüket vagy valakijüket. A terror érintettjeivel való együttérzés kimerül az internetes közösségi oldalon való, ilyen-olyan – épp aktuális – áldozatok zászlajának kitételével, mert az egyén érzéstelenné vált mások szenvedése és fájdalma iránt. Önzés és kapzsiság jellemzi ma a társadalmakat összességében is és egyénenként is. A lázadás tehát nem jöhet létre. Ha pedig az nem jöhet létre, akkor a mai európai vezetők is a helyükön maradnak. Noha immár világos, hogy a mai Európát csak erős katonai fellépéssel, erre parancsot adó vezetőkkel és nemzeti diktatúrával lehetne visszaállítani, megmenteni. A jelenleg is érvében lévő európai törvények nem teszik lehetővé azt a súlyos helyzetet, amelybe Merkel és társai taszították az uniós tagállamokat, így tehát az is világos, hogy a mai európai vezetőket büntetőperben kellene elítélni, mert emberiség ellen elkövetett bűncselekmény részesei. Azoknak az államoknak, amelyek meg akarják tartani függetlenségüket és védekeznek a sátáni hatalom terve, azaz a megszállás ellen, teljesen el kell szigetelődniük a mai uniós vezetőktől és magától az Európai Uniótól is, valamint erős szövetséget kell kötniük az ellenérdekelt és a sátáni hatalomtól feltehetően független keleti nagyhatalmak valamelyikével és egymással.

Látva a kontinens helyzetét, fontos a katonai felkészültség, a fiatalság katonai kiképzése, a határok hermetikus lezárása, akár taposóaknák és elektromos jelzőberendezések, őrtornyok kihelyezésével… mert a veszély mérhetetlenül nagy, a háttérhatalom irányítói pedig egyelőre nem felelősségre vonhatók. Azonban azt is tudni kell, hogy a jobboldali pártoknak ugyanabból a kottából kell játszania, mint a baloldalnak, csak kissé „lebutított” formában. Ez csak arra jó, hogy időt nyerjenek. Azonban a latin kultúra bölcsességében bízva reménykedem, hogy aki időt nyer, életet… Bár az is igaz, hogy a latin kultúra még nem ismerte azt a sátáni hatalmat és aljasságot, amely ma igyekszik a világot (és ezzel önmagát is) a végső megsemmisülésbe vezetni…

E pillanatban tehát a címben foglalt kérdésre adott válaszom: Isteni közbeavatkozás és hit nélkül Európa elveszett!

 

Stoffán György

Titkos magyar-izraeli megállapodás

A Kárpáti Harsona Házik Zoltán vezetésével egy volt szlovák titkos-ügynökökből verbuválódott spicli lap! Magyarok ellen dolgoztak, magyarokat tettek el láb alól… ma pedig kézben tartják a felvidéki magyar jobboldalt… Semmilyen kapcsolatot ne vegyél fel velük, mert feltérképeznek és tönkretesznek… mocskos aljas söpredék!

 

Titkos magyar-izraeli megállapodás

3 éve lehet is már, hogy ezt olvastam a neten, de most megint elıkerült ez a
cikk. Újra olvastam, és megrökönyödve állapítottam meg, hogy aktuálisabb,
mint valaha volt. Az óta sokkal többet tudunk a világról, és sokkal többet
tudunk az Európai Unióról is. A mai, tágabb tudásunk, ha már meg lett volna
három éve is, még nagyobb felháborodást váltott volna ki a cikk.
Mit tudunk ma már az EU mőködésérıl? Tudjuk, hogy vannak szigorú szabályok,
tudjuk, hogy a tagállamoknak ezeket be kell tartania, és tudjuk, hogy ezek betartását,
és betarttatását az EU szervei ellenırzik. Azt is tudjuk, hogy komoly bírságokat,
büntetéseket szabnak ki a tagállamokra, a vétségért. Az EU szigorú elıírásai védik a
fogyasztóvédelmi jogokat, ezek megsértése, adott esetben, viszont sérti a
jogszerően eljáró termelık érdekeit. A kereskedelmi jogok, és fogyasztóvédelmi
jogok egyik fontos részterülete az eredetigazolás, azaz az EU területén csak olyan
áru értékesíthetı, amelyrıl lehet tudni, hogy hol termelték, gyártották. Az EU-n kívül
termelt, gyártott áruk átcímkézése egyértelmően, vitán felül sérti az EU szabályokat.
Amennyiben ezért Magyarország büntetést lesz kénytelen fizetni – súlyos euró
százezreket – akkor azt végeredményben a magyar adófizetık fogják kifizetni. Ez
nem irreális, alaptalan feltételezés, mert – mondjuk – egy francia gazda érdekeit
keményen sértheti ez a magatartás, amiért társaival együtt eljárást kezdeményezhet.
A lehetıség fennáll tehát, hogy erre sor is kerülhet.
A magyar adófizetık fizethetnek az izraeli silány paprika miatt és helyett! Emlékszünk
még a paprika-botrányra? Akkor elsumákolták, hogy milyen paprikáról van szó.
Elıbb-utóbb minden kiderül! Itt vannak az összefüggések. Miért nem ülnek börtönben
a paprika-botrány „hısei”? Tán nem azért, mert összefüggés van köztük, és az alábbi
cikkben írtak valóságával?
Ki hatalmazta fel ezeket a bőnözıket, hogy a magyar nemzet érdekeit sértı
nemzetközi egyezményt kössenek? (Mert ez nem megállapodás, ez nemzetközi
egyezmény!) Nemzetközi egyezmény, amit ratifikálni kötelezı. És a belföldi
jogszabályok között ki kell hirdetni!
Milyen jogon fogják esetleg kényszeríteni a magyar adófizetıket, hogy a büntetést
„összedobják”? Mikor látja be a Köztársasági Elnök Úr, hogy a magyar állam
demokratikus mőködését nem veszélyeztetı, hanem megakadályozó bőnözık miatt
nincs demokratikus magyar állam? Mikor fogja e fenti belátás alapján teljesíteni az
alkotmányos kötelességét, és kezdeményezni a parlament feloszlatását? Itt lenne az
ideje elkezdeni összeírni a listát, hogy kiket szükséges majd elszámoltatni a viselt
dolgaikról! Ne feledjük a fenti neveket!
E gondolatokra emlékezve olvassák el ezt a többéves cikket!
Íme:
Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás – 2004.04.14
Mindenki ott volt, aki számított 2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav
izraeli államfı. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest
zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai különkülön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit
képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük ıket.
Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar
kormány, és az akkori magyar államfı, Mádl Ferenc is.
2004. április 14-én, egy szerdai nap késı estéjén, Izrael magyarországi nagykövete
fogadást adott, ahol összegyőlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az
egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került
megfogalmazásra, és 2004. május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az
aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellıztetett
kerettervet.
Korunk jellemzıje az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni
akarás beleviszi egy magát függetlennek nevezı ország politikusait egy olyan
dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józanésszel, és hátrányára, sıt kárára
van a választóknak és az országnak. A “nemzetközi elvárások” ebben a
kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, de
elsısorban az általuk kézben tartott média elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer,
amibıl egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai
viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték
az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévık. Egy biztos.
Mindenki ott volt, aki számított.
Az itt ismertetésre kerülı anyag az EU és Izrael között létrejött “akcióterv”-nek
nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem
az EU-Izraeli akciótervrıl, sem pedig errıl a megállapodásról. Az EU-s média is
többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. Az eredeti EU-Izraeli akcióterv
anyaga itt olvasható.
A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael akkori államfıje,
Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részérıl,
Hiller István az MSZP részérıl,
Dávid Ibolya az MDF részérıl,
Herényi Károly az MDF részérıl,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részérıl,
Áder János a Fidesz MPP részérıl,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részérıl, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetıi.
Ezen kívül két fı az SZDSZ részérıl. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetembıl,
de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsıbb vezetık lehettek jelen, tehát
valószínősíthetı a személyek Kuncze Gábor, mint pártelnök, és Petı Iván, mint az
SZDSZ országos tanácsának elnöke.
A dokumentum:
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következık voltak:
1, Magyarország befogadó célország.
Abban az esetben, ha Izraelt külsı agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élı
zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat
adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további
félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet
az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók
bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
Kiegészítés 2007.10.16-án:
A ránk vonatkozó szám valószínőleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum
1998. december 17-i számában az izraeli „A Hét Tükre” nevő újságból idézett egy
közleményt, miszerint “a jövıben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer
izraelivel gyarapodhat”. Ez különben azért is meglepı, mert az Új Magyarország
(1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Aviv-ban, járt 1991 nyarán, még arról
tudósított, hogy csak „negyedmillió magyar ajkú közösség” volt Izraelben!
Kiegészítés 2007.10.16-án:
Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár (Egy 2004.03.12-i hír:)
Az Európai Unió május elsejei kibıvítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik
lehetıség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Errıl a Háárec címő
izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetıséget az unió kibıvítése hordozza
magában. Olyan, a belépés elıtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország
ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt elıtt
vagy késıbb a sztálini idık antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe. Az Európai
Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi
sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történı kibıvítésével az izraeli zsidók
egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért
folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik
tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy
állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal,
mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország,
Franciaország, Olaszország vagy Ausztria. Egy közelmúltban végzett felmérés
szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot,
további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75
százaléka nem helyesli az EU közel-keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU
elınyben részesíti a palesztin álláspontot. (MTI/APA)
Kiegészítés: 2007.09.15-én
Frattini is megmondta, hogy Magyarországnak égetıen szüksége lesz a
bevándorlókra.
2, Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont mirıl szólhat, hiszen az Izrael és
Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004. május 1. között érvényes
szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén
vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004. május 1.-vel pedig életbe lépett az
EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet
az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekrıl lehet szó, melyek
nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond
„honosítani” lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás e
része tehát, az uniós törvények valamilyen formában történı kijátszása.
3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött, mely
eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja
ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam
kínálta vissza nem térítendı támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor
nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni
ıket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élı
megállapodást. A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl.
az az ismert szerzıdés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal
támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt
a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba
került. A “munkahelyteremtés” címszó alatt az izraeli befektetınek ajándékozott
pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú
távra az egyébként jó piaci feltételek között mőködı St.Glass Rt. talpra állításával.
Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb, mint 350 embert foglalkoztatott volna,
azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg.
Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézıtıl
származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából (!) izraeli kibucépítéseket
finanszíroz, melyek rossz minıségő paprikát termelnek, amit aztán a
kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem
támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelbıl légi úton behozva is
olcsóbb.
4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert
dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése.
5, A győlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyőlésben, és
annak szigorú alkalmazása.
Azóta is próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette,
hogy törvényjavaslatot nyújtson be! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a
fenét képzelnek magukról.
6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek mőködésének
ellenırzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmő. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerı, valódi nemzeti
erık, az ún. “szélsıjobb” eltaposására tett törekvés szentesítése.
7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi
fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli
tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a
pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivı kijelentette, hogy
“Izraelnek joga van az “önvédelemhez”, holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem
önvédelemrıl van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU
képviselıként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar
nemzetiségő kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett
atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok
magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt, foggal-körömmel védték,
amikor az Európai Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bőnös gyakorlata
miatt.
8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság
korlátozása céljából került bele az egyezménybe. A fenti megállapodást a Magyar
Atlanti Tanács nevő, homályos rendeltetéső szervezet hozta össze, melynek tagsága
– hogy is mondjam – igencsak “színes”. A szervezet költségvetését pénzintézmények
dobják össze, de nem megerısített források szerint évente 4 milliárd forinttal
részesül a magyar adófizetık pénzébıl is. A Magyar Atlanti Tanácsról Drábik János
több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten
is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar
tagszervezetérıl van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe,
hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmő szabadkımőves
kapcsolatokkal rendelkezik.
*
Az egyezményrıl szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s
politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem
juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában, tekintve,
hogy az illetı más esetekben is mindig megbízhatóan tájékoztatott.
Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmő volt számomra, hogy
ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy itt az ideje, hogy
mindenki tudjon errıl. Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány
a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövıbeni politikai
mozgásterét, és jövıjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen
további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet
illetıen, írja meg nekem, akár névtelenül is.
Nibiru. 2006.08.25
A fenti anyaghoz melegen ajánlott olvasmány: Csurka István: Zsidó betelepítés
Magyarországra (2001-ben jelent meg)
vitéz Siklósi András, a Kárpáti Harsona fımunkatársa megjegyzése a cikkhez:
Persze, ez a cikk már évekkel ezelıtt föltőnt a neten, s valószínőleg igaz
is, legalábbis a zsidó betelepítés már rég elkezdıdött.
Újra közreadta, és bevezetı gondolatait hozzáfőzte:
DR. KOLLÁR LAJOS,
jogász,
a Kárpáti Harsona fımunkatársa

Napkultusz az ókortól napjainkig

A Nap végigkíséri az ember életét, egész generációkét, sőt, történelmi korszakokat néz végig, égi trónján ülve. Maga az ősnyugalom, a higgadtság, a bölcsesség, amely a fény erejével teremt nap mint nap. Nem ítélkezik, látszólag nem is cselekszik, mégis az élet alapvető mozgatórugója.

Nélkülözhetetlen a növények oxigéntermeléséhez, az elvetett mag kikeléséhez, az ember szervezetében képződő vitaminok beépüléséhez, vagyis maga az élet. Útitárs is egyben, a magányos vándorok, utazók társa a végtelen pusztákon, hegyekben és völgyekben.

A magányos utazó hozzá igazítja teendőit, általa ismeri fel a helyes irányt, állandóságával biztos pontot jelent. Így születtek költemények a Napról, a bölcs égi vándorról, mindenek éltető eleméről. A Nap szimbólummá lett az emberi világban.

A hozzá kapcsolt emberfeletti tulajdonságoknak köszönhetően isteni rangra emelkedett. Ebből eredően pedig uralkodók, királyok származtatták magukat tőle.

De “hétköznapibb” szerepet is kapott: mivel ritmust és ciklikusságot ad az emberi életnek, mérhetővé teszi az időt. A magyar nyelv jól kifejezi a Nap ebbéli szerepét azzal, amikor ugyanezt a hangalakot használja a 24 órás ciklusra, azaz egy “nap” hosszúságra. De még a “nap-tár” kifejezés is hűen tükrözi ezt a funkciót.

”Holnap is felkel a Nap” – lehet hallani a szólást, amikor az örökkévalót próbálják megragadni, de kialakult az időjárással kapcsolatos szólás is a magyar nyelvben: “hétágra süt a nap”, amikor az égitest a világ minden sarkát bevilágítja.

A több ezer évvel ezelőtt élt földműveseknek nagyon gondosan kellett figyelni a Nap útját, és a változó csillagos eget, mert az égitestek helyzete jelezte nekik előre és határozta meg a soron következő mezőgazdasági teendők idejét.

A Nap elsőrendű fontosságú égitest lett

 

Olyan isten, akinek képzelt élete rendkívül gazdag mitológiát, mondakört hozott létre. Ünnepük gyakran kapcsolódik a téli napfordulóhoz, amikortól az éjszakák rövidülnek, a nappalok pedig egyre hosszabbak lesznek.

Amikor a világosság fokozatosan “legyőzi” a sötétséget, illetve a tavaszi (március 21-i) napfordulóhoz, amikor végre felolvad a jég, újraéled a természet, indul az asztrológiai új esztendő. De nagyon sokfelé ünnep a nyári napforduló is (szentiván-éj).

A régi egyiptomiak a kozmikus jelenségek fő mozgatójának a Napot tartották. Még a Nílusnál is jobban tisztelték. Hitük szerint a Nap minden reggel megszületik a tengerből, az ősvízből, vagy a lótuszvirág kelyhéből, hogy elűzze a sötétséget, hogy az éjszaka rabsága után új tevékenységre sarkalljon.

Az ókori Egyiptomban a nagy istenségek között Ré napisten az egyik legjelentősebb alak volt. Napi útját a Napisten bárkán tette meg, azaz olyan közlekedési eszközön, amilyent maga a nép is használt. Az északi országokban főként kocsin jártak, ezért ott a napistennek kétkerekű szekere volt.

Ehnaton fáraó idejében vált a napkultusz egyedülivé és kizárólagossá, az összes többi istenség rovására. Ré napisten kultuszát Aton, a napkorong neve alatt hirdette. Atont teremtőként, a föld és lakói táplálójaként és éltetőjeként dicsőítették.

Mivel Egyiptomban a fáraót is istenként tisztelték, így az óbirodalom közepétől kezdve a fáraót is egyenlőnek tartották a Napistennel, származása nem volt kérdéses.

A sumérek, az i.e.IV. évezredi Mezopotámiában fontosnak tartották, hogy áldozatokat mutassanak be az általuk Utunak, illetve Babbarnak, azaz “fényesen ragyogó”-nak nevezett napistennek. Az utánuk jövő akkádok, elsőként teremtettek birodalmat e fontos területen. Ők is folytatták a napkultuszt, az istenséget Samas, azaz “Nap” néven tisztelve.

Az ókori Kelet csaknem minden népének megvolt a maga napistene, vagy épp napistennője. Ugyanakkor a Nap az indoeurópai népek legnépszerűbb istenei közé tartozott, és az isteni erő szimbóluma volt. Az ókori India védikus himnuszaiban a mindent látó istennek tartották, aki egyformán látja a jó és a rossz cselekedeteket, elűzi a sötétséget, a rossz álmokat és a betegségeket.

A középkori Iránban a napot dicsőítő ünnepségek az iszlám előtti idők örökségei voltak. A napistenről alkotott eszmében a négy fehér ló által röpített kocsi képe számos indoeurópai népnél közös elem. Az urál-altaji és a szibériai népek, köztük a tunguzok, az úzok, a manysik, a hun törzsek is, mind, mind kivétel nélkül napimádóak voltak.

Az ókori Rómában mély tisztelet övezte Szaturnusz istent. A néphit úgy tartotta, hogy ez az istenség tanította meg az embereket a mezőgazdaság fortélyaira. A Szaturnusz név jelentése is ezt szimbolizálta, vagyis táplálékot adó gabona, a hajtás kisarjadása, az új élet kezdete. December 25-én tartották ünnepét, s az új élet, új fény születésének napjaiban megrendezett ünnepségsorozatot nevezték szaturnáliáknak.

A hellén világban december 25-én ülték nagy pompával és örömujjongással a Nap, Héliosz Aión születésnapját születésnapját. A közép-amerikai inkáknál is a napkultusz volt a vallás meghatározója, és Inti, a napisten számított a leghatalmasabb istenségnek.

Kultusza a mintegy 12 milliós birodalom minden lakója számára kötelező volt. Földi megtestesítője az uralkodó volt, aki a világi kormányzást is és a vallási ügyek irányítását is elvégezte. Az uralkodócsalád önmagát egy mitikus ősön keresztül a napistentől származtatta.

Az indiánok hitvilágában központi alak a teremtő főisten, akinek azonban nem alakult ki kultusza, vagyis azt képzelik róla, hogy a teremtésen túl nem szól bele a világ dolgaiba. Az egyik legjelentősebb vallási szertartásuk azonban a naptánc, amelyet általában évente egyszer, a nyár elején rendeztek meg.

A nép összegyűlt, és más törzsekből való vendégekkel együtt megerősítették vallásuk alapelemeit a világegyetemről, valamint hitüket a szavakban, rítusokban és jelképes tárgyakban jelen lévő természetfeletti erőkben.

A távol-keleti Japánban napistennőt tisztelnek, akitől a mindmáig uralkodó császári ház származtatja magát. A felkelő nap országának nevezik, s állami zászlóján is fehér alapon a napkorong vöröslik. Kínában több napistenség ismeretes.

Hszi-hot, a napistennőt például “tíz nap anyjának” nevezik, mivel a régi kínai hét tíznapos volt. Az ő naphintóját nem lovak, hanem hat sárkány húzza. Indiában több néven is tisztelik a napistent, aki az elképzelések szerint hétlovas napszekéren halad át az égen.

A Nap, ez az állandóságot szimbolizáló égitest ha elsötétedik, az a régi hiedelmek szerint baljóslatot, nagy csapást vagy egyéb rossz bekövetkeztését jelentette. Nyilvánvaló volt, hogy a napfogyatkozások félelmet keltettek, és ezt is összekapcsolták isteni beavatkozásokkal.

A régi kínai hiedelmek szerint a napfogyatkozást a napevő sárkány okozza, ezért a sárkányt cintányérok és fedők összeütögetésével riasztották el. A vikingek szerint a napfogyatkozásért két farkas okolható, Skoll és Hati. A hindu mitológiában pedig egy gonosz démon, Rahu harap ki időnként egy darabot a napból.

A régi feljegyzések szerint csaták sorsa dőlt el ilyenkor, mert a gyávább ellenfél a sötétség hatására megfutamodott. A korábbi naptiszteletre Európa egyik népcsoportjának, a germánoknak a körében is számos tény mutat. Nemcsak a feltárt napszekerek, mint amilyen például a trundholmi napkocsi, hanem a hét napjainak a máig használatos pogány, germán és részben római istenekkel történő megnevezése. Így például a vasárnap a napisten nevét őrzi az angol “sunday”-hangalakban, vagy a német “Sonntag” szóban.

A napkultusz “államosítása”…

A római császárokkal kezdődött a Római Birodalomban. Az áttörés Aurelianus császár (270-275) alatt következett be, aki a Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap hivatalos kultuszát vezette be, ünnepét a téli napfordulóra, december 25-re helyezte.

Nagy Konstantin idejében (306-337) azonban Rómát egyre erősödő vallási felfordulás rázta meg, megsokszorozódtak a kereszténység hívei.

A keresztények és a pogányok háborút vívtak egymással, és Constantinus úgy döntött, hogy egyetlen vallás, a kereszténység alatt egyesíti Rómát, bár az általa veretett pénzen képmása mellett továbbra is megmaradt a napisten szimbóluma.

A történészek máig csodálják azt a ragyogó húzást, amellyel a császár áttérítette a napimádó pogányokat a kereszténységre, beolvasztva a pogány szimbólumokat, jeles napokat és szertartásokat a keresztény hagyományba.

Karácsony ünnepe ugyanis csak 354-ben került át december 25-re, amikor pápai rendeletben a téli napfordulót az egyházi ünnepek közé iktatta. Jézus születésnapjának meghatározása sem volt kis feladat ebben a korban, ugyanis többféle dátum létezett.

A választás valószínűleg azért esett végül december 25-re, mert ezzel akarta a keresztény egyház ellensúlyozni a Napisten kultuszát. A naptisztelet vonatkozásában az uralkodók közül érdemes megemlékezni a francia XIV. Lajosról (1643-1715), a Napkirályról, aki a legnagyobb nyilvánosság előtt propagálta, hogy ő nem más, mint a testet öltött napisten.

Az udvari ceremóniák és a különböző műalkotások mind azt hirdették, hogy az uralkodó napként ragyog mindenek felett. A király felkelése és lefekvése is külön szertartás keretében, a felkelő és lenyugvó napra utalt.

A Napisten szimbolikusan ma is jelen, hiszen a napév sarkalatos pontjaihoz ma is valamilyen ünnep, emléknap csatlakozik. A napfordulók egykori napjaihoz a karácsony, vagy a június 24-i Iván-napi tűzgyújtás népszokása, a napéjegyenlőségekhez tavasszal a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, az őszihez a zsidó naptár évenként kissé változó dátumú újéve említhető példának.

Amíg az ember szoros kapcsolatban élt a természettel, mindig is érezte parányi mivoltát, amikor felnézett a Napra, és elgondolkodott a saját és az őt körülvevő élővilág jelentőségén. Épp ezért tisztelte, csodálta a Napot, de ugyanakkor azt is felismerte, hogy ő maga nem hatalmasabb a Napnál.

Így történhetett, hogy a történelem hajnalán az ember elkezdte származtatni önmagát a Naptól, hogy hatalmasnak és bölcsnek kiálthassa ki magát. A Nap viszont végtelen idők óta járja égi útját, a szent tudás, és a természet titkának birtokában, mit sem törődve az emberi gondolatokkal.

A 907-es pozsonyi csata

907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy “… Decretum..Ugros eliminandos esse..” azaz ” elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”.

Ezt a nemes célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, “biztosra mentek”. Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a ‘gyengébb’, kb. 40-ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12-ezres inváziós csoport + hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő, az elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról.

A törzsszövetség egyesült főerejét – 40.000 lovas – négy részre osztotta. Az egyenként tízezer fős lovas egység neve tümen, azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhos (43), Üllő (41), Jutas (35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-OS, élőerőben kb. 95%-os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult /40.000 ember/. A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg ‘orra előtt’, éjszaka, tök csöndben!!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után.)

Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált
rendeződni de a Magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló Magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással Magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő Magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a Magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns – innen a meséink ‘Óperenciás tengere’/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. /Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben./

Árpád fejedelem két fiát vesztette el és Ő maga is halálos sebet kapott a csatában, pár hét múlva meghalt – a hazáért!

Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe – a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe – nyugodjék örök békében!

A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

A Honfoglalás #2. rész: Az arab imperializmus

Az előző részben bemutattuk, mi adott okot ekkora népvándorlásra! Az arab imperializmust semmi sem tudta megállítani, visszafogni! Előrenyomulásuk gátlástalan volt, könyörtelenűl bántak a leigázott lakossággal, szinte azt lehet mondani, élet nem maradt a nyomukban!

Ilyen ellenféllel lehetetlen volt felvenni a harcot, így  a magyar nép is útnak indúlt  a mai Kaukázustól délre eső területeiről, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal.

A Kaukázus északi oldalát az előző évszázad utolsó évtizedei óta egy harcias nép tartja megszállva, a kazárok, akik egy évtizedes makacs háború után Kr. u. 680-ban vették az onogur birodalmat végleg birtokukba s ahol máris tízezrével élnek perzsa, főleg kovarezmi emigránsok, akiket szintén az arab hódítás tett földönfutókká.

Kelet felé a hátrálás útját viszont a Káspi- tenger teszi lehetetlenné. A tér népei tehát valósággal csapdába kerültek, minél keletebbre laknak, annál inkább, mert a menekülés egyetlen lehetséges iránya nyugat, márpedig a Kaukázus vonala másfélezer kilométer.

A menekülő lakosság egy része a Kaukázus jobban védhető völgyeibe, szorosaiba, lakható fennsíkjaira húzódik, kisebb, inkább lovas kötelékek, a harcot feladó s az araboktól semmi jót nem várható harcosok a Kur-vonalán nyugat felé húzdtak, a zöm pedig megadta magát sorsának. Ez a sors gyaur kutyák sorsa, kegyetlen adózás, elhurcolás, rabszolgaság, arab katonák ágya a leányoknak, rúgás, ütleg, korbács a férfiaknak.

Az az elképesztő lendület, amely az egykori Bábel málladozó maradványától nem messze, néhány évtized leforgása alatt Harun al Rasid mesebeli Bagdadját emelte fel, csak milliók irgalmatlan kifosztásával és százezrek korbáccsal fizetett rabszolgaverejtékével volt lehetséges. Az embertelenül megcsonkított eunuchok, a kivágott nyelvű rabszolgák, a taposómalmok láncra vert páriáinak ezrei és tízezrei éppúgy a meghódított területek lak wirületeosságából kerültek ki, mint ahogy családjuktól, vőlegényüktől eltépett perzsa, örmény, szabir lányok népesítették be a fényűző háremeket és a katona-bordélyokat, a nyilvános leányvásárokat és a beduin-sátrak korbáccsal fegyelmezett világát egyaránt.

A rendszeres leányvadászatoknak eredménye újabb és újabb hullámait produkálta a “fekete vőlegényeknek”, akik bandákba tömörülve, kiégett szívvel és jeges gyűlölettel harcoltak az arab martalócok gyűlölt uralma ellen, törvényen kívül helyezve, futóbetyárok módjára, úgy és ott, ahogy és ahol tudtak.

Ez a martalóc-világ természetesen időről-időre véres és irgalmatlan katonai akciókat váltott ki az arab kormányzat részéről, amelyek elől rémülten menekült mindenki, amerre látott és mivel az arab hatalom keze mindenhova elért, ezek a megtépett és meghajszolt szegénylegények egyesével, vagy kisebb nagyobb csoportokban, megkergetve, vagy bujkálva, kimerülten, kiéhezve, vánnyadt és beesett horpaszú lovaikon – északnyugat felé kísérelték meg a menekülést a félelem és a megalázás földjéről a Kubán túlsó oldalának végeláthatatlan és hozzáférhetetlen mocsárvilágába, ahova nem merte őket követni semmiféle katonaság.

Hogy mikor és hogyan, milyen hajsza űzött vadjaként vetődött erre az alig lakott és nyomasztó vidékre a szabir szabadcsapatosok közül az első kimerült és agyonhajszolt magános lovas, azt senki sem látta és senki sem tudja. Talán csak egy-egy megmagyarázhatatlan és megdöbbentő álomképet dob fel egy-egy kései utód ősi idegsejtjének tudat-alatti mélyéről a kifosztottság, a reménytelenség, az elhagyatottság szívfacsaró és felejthetetlen élményének faji emlékezete egy-egy nyugtalan és beteg éjszakán, s ha ez a kései utód történetesen egy “Verecke híres útján jött” Ady Endre, az ősi sejt mélyére ráégett kép olyan döbbenetes sorokban tér vissza tizenhárom évszázad ködös mélységéből, amit megmagyarázni egyszerűen lehetetlen, hisz Ady Endre nem tudhatta mindazt, amit “Az eltévedt lovas” c. költeményében a látnokok révületében leírt. Azt annak, akitől ezt a keserűséggel feltöltött sejtet örökölte, látnia és éreznie kellett egyszerűen valamikor

“Vak ügetését hallani

Eltévedt, hajdani lovasnak,

Volt-erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

Itt van a sűrű bozót

Itt van a régi tompa nóta

Mely a süket ködben lapult

Vitéz, bús nagyapáink óta.

Csupa vérzés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ősök,

Csupa erdők és nádasok,

Csupa hajdani eszelősök.

Alusznak némán a faluk

Múltat álmodván dideregve

S a ködbozótból kirohan

Ordas, bölény s nagymérgű medve

Vak ügetését hallani

Hajdani eltévedt lovasnak,

Volt-erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.”

A magyar múlt tanulmányozójának libabőrös lesz ezektől a soroktól a háta, amelyekről a “hajdani eszelősök” táltos ivadéka maga sem tudta, mikor kuszán papírra vetette őket, hogy ezek a szabirból-magyarba forduló történelem bevezető sorai.

Sok-sok meghajszolt szabir szegénylegényt nyelt el kimerült gebéjével együtt a csalóka semlyékek mélye, amíg a Meotisz mocsárvilág kacskaringós útjain menekülő vadat követve kitapasztalták ezek a bujdosók, amíg egymásután felfedezték a száraz, lakható földhátakat, szilárd bozótosokat, a topolyaerdők között elterülő réteket, legelőket, apró tavakat, patakokat, buja füvű tocsogókat, ahova vezető nélkül nem juthatott be ember. De ahogyan nőtt az első keveseknek a helyismerete és ahogy teltek a hónapok és az évek, úgy nőtt, szaporodott és alakult az a tragikus múltakat hordozó csupa-férfi társadalom a mocsarak mélyén.

Előbb csak kisebb rablóbandákban, félig betyár-, félig katonakötelékekben küzdöttek a fennmaradásért. Lovat, marhát a don-vidéki kazár csordákból, ménesekből csaptak ki egy-egy hirtelen rajtaütés alkalmával maguknak, egyéb szükségleteiket a Krímbe eszközölt rablókirándulásokon görög, örmény, gót, meg zsidó kereskedők portékáiból rabolták össze. Asszonyokat a kiterjedt mocsárvilág környékén visszamaradt kisebb-nagyobb alán maradványok telepeiről és amikor már tekintélyes létszámú csapatok szervezésére is képesek voltak és bemerészkedtek egykori hazájuk területére egy-egy villámgyors huszár-rajtaütés formájában Szabirföldről szereztek maguknak.

Létezésük híre hamar szétfutott az arab elnyomatás sóvárgó világában, romantikus regék, dalok szövődtek köréjük és számuk újabb és újabb bujdosókkal, magános, vagy csapatos menekülőkkel rohamosan nőtt úgy, hogy létezésükről rövidesen tudomást vettek a szomszéd népek is.

Kilétükkel a környező világ nincs tisztában. A nyelvük ugyanaz, mint amit a Kaukázustól és a Fekete-tengertől délre eső területek népei beszélnek s mivel ezeket “úz”, “as” “chús”, “ghúz” nevekkel összevissza jelölik, a bontakozó új képletet is egyrészt ezzel a névvel határozza meg az első olyan bizánci feljegyzés, amely már rájuk vonatkozik (739), másrészt a területről, amelyen megjelennek, s amely valaha, évszázadokkal előbb Alániához tartozott, jelölik őket alánoknak is, majd mikor a különbség nyilvánvalóvá válik, nevezik őket turkoknak is.

A málladozó és leválóban levő krimi görög közigazgatásnak és a krimi görög püspökségnek komoly problémát jelentenek, hiszen hovatovább krimi területeket szállnak meg és krimi városokat, falvakat vesznek birtokukba, de foglalkoztatják a kazár és az arab közigazgatást is, hisz az arab birodalom észak-nyugati, kaukázusi és Kur-vidéki tartományaiban állandóak a zavarok, amiket a helyi lakossággal egyetértve okoznak.

Figyelemreméltó, hogy az arab feljegyzések pontosan ugyanarra az időre vonatkoznak, amikor a bizánci feljegyzések elkezdődnek velük kapcsolatban is foglalkozni. Ezek az arab feljegyzések nagyon érdekesek, esetleg döntő fontosságú magyar őstörténeti adalékot jelenthetnek az általános előadásmodortól eltérően, némileg analitikus formában kell velük foglalkozni!

Az arab beszámolókból tudjuk, hogy a haldokló nyugatrómai birodalom germánokkal feltöltött légióinak és a germánokkal betöltött katonai pozíciónak történelmi megfelelője a keletrómai birodalomban az a szerep, amit a hun, trák-türk, úz, alán katonaság és vezéreik visznek, akik azonban nem szétrombolják, hanem asszimilálják a birodalmat.

Az egykori görög és kisázsiai magas fokú civilizációk, kultúrák ókori színhelyei ebben a korszakban züllenek oly mélyre le, hogy az utolsó százötven esztendő ásatásai nyomán kezdjük csak megismerni őket. Athén pl., a hellén kultúra egykori fellegvára nyomorúságos balkáni faluvá zsugorodik össze, de ez a sorsa az egykor oly fényes kisázsiai kultúrközpontoknak is.

“Kha” szumirul annyit jelent, mint “n es ent, miagy” A szó pontos szumir megfelelője “kha-kun”: Az összes káspi-népeknél ez volt a “főkirály” neve.

A Meotiszban elszaporodó szabir politikai menekülteket szervezett társadalommá emelő történelmi momentumnak igen fontos az időpontja, mert ez az időpont rögzíti Dentu-Magyaria megalakulását. Ennek az időpontnak megállapításához az első bizánci adat időpontja – Kr. u. 739 – önmagában nem elég, hisz ez az adat önmagában nem jelenti azt, hogy ebben az időpontban Dentu-Magyaria már létezett. Ennek az adatnak azonban roppant erejű alátámasztást ad három különböző, és magyar történeti vonatkozásban teljesen egybehangzó arab feljegyzés. Ezek teljesen egybehangzóan, Bal’ami krónikájában (kiadta az Orosz Akadémia 1844-ben), Baladhuri 1866-ban, Leidenben kiadott “Futuh al-Buldan” c. művében és a Kairóban, 1921-ben kiadott Ibn-al-Athir krónikában – mind a három koraközépkori arab munka találhatók.

Ezekben a művekben a földrajzi nevek, folyók, helységek, tartományok, középkori arab elnevezésekkel szerepelnek, melyeket nehéz azonosítani. A magyar történelmi szempontból legfontosabb terület azonban ezekben a krónikákban “al-Lakz” – csaknem teljesen kétségtelenül meghatározható. Ennek az “al-Lakz” területnek, amely a Kaukázustól délre terült el és körülbelül az egykori “Örményország” nyugati felének felelt meg Azerbajdzsán és Kisázsia között, a szövegek szerint van “alföldje”, van “hegyvidéke” és van “két folyó között” elterülő része (a két folyó nevét ezek a krónikák “Samur” és “Shabiran” szavakkal adják és ezeknek megállapítása ez ideig még vitás). Mivel ilyen “két folyó közötti” síkság Elő-Ázsiának Kaukázus-vidéki régiójában csak kettő lehet, (az egyik a Tigris és Eufrát forrásvidéke a Van tótól nyugatra, a másik a Kur és a Ruzsa (Aras, Araxes) forrásvidéke az előbbitől mintegy 300 km-re északra), akármelyik folyópartot jelöli is a “Samur” és “Shabiran”, a terület, amit “Laki területének” neveznek ezek a források, nagyjából ugyanaz, hisz a két forrásvidék síkságainak középpontjai (a távolság a Budapest-Debrecen közti távolságnak felel meg.

Ezzel a területtel kapcsolatban, amely a Kaukázus hegység Fekete-tenger felé eső szakaszától délre terül el, két dolgot is meg kell jegyezni. Az egyik az, hogy ennek a területnek északnyugati közvetlen szomszédja a Kubán-vidék és Meotisz, a másik az, hogy a Theophylactus Simokatta és Procopius által említett magyar erőd (I. o.) Pejbárt közelében volt.

Mielőtt a szóban forgó arab feljegyzésekre kerülne a sor, még fel kell vázolni az adott történelmi helyzetet is.

Kr. u. 735-től 743-ig az arab birodalom északi tartományainak kormányzója a damaszkuszi kalifa megbízásából az uralkodó családnak egy Marwan nevű tagja, aki főleg az északi határt jelentő Kaukázus-vonal védelmével van elfoglalva és több hadjáratot vezet Kazária ellen is. Amint említett arab források közlik, Marwant és hadseregét 737-től 740-ig egy makacs és nagyarányú felkelés katonai vérbefojtása foglalja el.

Az arab hódítás óta különböző lázadások úgyszólván napirenden vannak ebben az északi térségben, a szóbanforgó felkelés azonban igen nagy arányú és központilag irányított, nagy területet magába foglaló felkelés, amelynek színhelye al-Lakz s amelynek élén a lakosság egykori urának leszármazottja áll, akinek a neve arab írásban “Upas ibn Madar”.

Az “ibn” arab nevek után a nemzetséget megjelölő nevet n “ölő nvezeti be, szószerinti fordítása “fia”. Árpádkori magyarban szokásos névmegjelölési gyakorlat szerint annyit jelent: “nembeli”, vagyis a név ómagyarban így adható vissza : “Madar nembeli Upas”, vagy “Upas a Madar nemből” (V. ö. a Huba nembeli Szömöre, később “Szömöre de genere Huba”).

Semmi, de semmi kétség nem lehet az iránt, hogy a szóban forgó “Madar”, vagy a bizánci forrásokban található “Mazar, Matzar” név ugyanerről a területről, azonos a néhány évtizeddel később Meotiszban felbukkanó “Magyar” törzsnévvel, de afelől sem lehet kétség, hogy, a “d”, “z”, “tz” különböző volta arra mutat, hogy a hangzó, amit a bizánciak “z”-vel s “tz”-vel, az arabok meg “d”-vet próbáltak visszaadni, sem nem “z”, sem nem “d”.

A szóban forgó név minden kétség és merészség nélkül a “Magyar” szóval adható vissza.

A szóban forgó terület szabir terület és hemzseg a “magyar” név különböző változataitól babiloni, asszír, perzsa, görög, örmény és bizánci forrásokban egyaránt.

Az “Upas” névre Árpádkori neveink sorában nem találtam példát, az “Opos” névre azonban több példa van, a legismertebb a szerencsétlen emlékezetű Salamon hőséges vitéze, a “Ják-nembeli Opos”, akit krónikáink “Bátor” Opos néven említenek (11. szd.), de van Opos név több is. Az arabból átírt és “Upas”-nak írt név talán az Opos név mása torzult formában (de lehet esetleg “Aba” is, sőt Huba is).

Ha ez így van, megtaláltuk Kézai Simon magister “Chabá”-jának az apját, Edemen nagyapját, Ügek dédapját, Álmos ükapját és ez a Magyar-nembeli Opos, az árpád-ház eddigelé bizonyítottan (bár bizonyítottan elmehetünk Jézusig) ismert legrégibb név szerint is megállapítható őse, akinek, amint majd a későbbiekben látni fogjuk, valamikor a 690-es évek végén, vagy a 700-as évek elején, a századforduló körül kellett születnie.

A Magyar-nembeli Opossal kapcsolatos feltevést teljesen alátámasztja az, amit az arab forráshelyek közölnek róla. Ezek a források elmondják, hogy miután Marwan hadserege, egy hosszú háború eredményeképpen megszállta al-Lakz egész területét, a Magyar-nembeli Opos seregének maradványával bevette magát 739-ben a várába, amelyet Marwan körülzárt s ostrom alá fogott. Mikor aztán a vár helyzete tarthatatlanná vált, Opos még megmaradt maroknyi emberével egy éjjel egy kirohanást rendezett, áttörte az ostromgyűrűt és “észak felé”, “a kazárok királyához” menekült.

Folytatjuk…

„Névtelenek” – a Nemzetért

A Hungary First és a most alakuló Magyar Katolikus Néppárt – ismerve mindazon írók, honlapokat és fb oldalakat működtető magyarok küzdelmét, akik nem fizetésért, nem hírnévért, hanem önként vállalva szolgálták a nemzetet és a 2018-as választási győzelem létrejöttét – újságírói, írói díjat terveznek alapítani.

Ennek oka és indoka, hogy ezek az újságírók, írók és magánemberek sokszor nehéz körülmények között, de a nemzet sorsát mindenek fölé helyezve tanúsítanak hűséget a haza és a kereszténység iránt, ám e küzdelmeik és megaláztatásuk, köszönet és elismerés nélkül maradt és marad.

Ez a tény méltatlan azokra nézve, akik írásaikkal lelket öntöttek és öntenek az olvasókba, akik leplezetlen őszinteséggel fényt derítenek számos, a nemzetet negatívan érintő belső és kívülről támadásra és más ügyekre, akiket ezért letiltással, megaláztatással és olykor pedig még bírósági perekkel is zaklatnak a nemzet ellenségei.

A Hungary First és a Magyar Katolikus Néppárt elhatározása szerint minden évben egy alkalommal – augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján – elismerésben részesíti mindazokat, vallásra, nemre és származásra tekintet nélkül, akik a magyar nemzetet, a magyar megmaradást szolgálják írásaikkal, vagy az ilyen írások közzétételének lehetőségével.

A díjazottak oklevelet, emlékplakettet és lehetőségeink szerint pénzbeli elismerést kapnak.

A díjátadás helye, a százhalombattai Szent István plébánia templom, ahol ünnepi szentmise keretében adjuk át az elismerést.

Hungary First

Magyar Katolikus Néppárt

A Honfoglalás #1. rész: Ok az indulásra!

A történelmi weboldalakon, könyvekben sok irományt olvasni, de ami a legmegdöbbentőbb számomra, az az, hogy az iskolákban is egy a valóságtól merőben eltérő eredetet tanítanak nekünk magyaroknak, ami nem csak hogy ledegradáló, de még nevetséges is!

Egy népnek a történelme saját kincse, amit semmilyen esetben nem mástól veszünk el, magunknak kell megélnünk saját múltunkat, az lesz a mi történelmünk! Lopások is sűrűn tapasztalhatóak, főleg olyan népek eseteiben, kik nem sokat tettek hozzá a világ alakulásához, most már országgal rendelkeznek, bár meg nem teljesen érdemelték azt, már csak azért sem, mert így más népek történelme csorbúl miattuk.

Lássuk akkor, hogy is volt az a bizonyos népvándorlás, amikor is a Magyar nép véglegesen elfoglalta a Kárpát-medencét! Itt, ebben a cikkben egy, az iskolákban sohasem hallott változatot tárjuk a Hungary First olvasói elé, tudja meg minnél több magyar, mennyire át volt ejtve, hogy évszázadok óta butítják, agymossák a fejünket. Szerencsére sok kútfő, lexikon és kódex áll rendelkezésre egészen a Japán szigetektől Közép-Amerika őserdejéig, mindenhol írtak a Magyar (mada, madzar, maguire, maggar, magari) népről és ha tüzetesebben megfigyeljük a feljegyzéseket, bizony sok érdekességgel találkozunk!

Padányi Viktornak nagyszerű szeme volt mindehez, rengeteg adatot gyűjtött össze nekünk, ebből szedtük pontokba a Kárpát-medence Magyar meghódítását, vélgeges bírtokba vételét. Véglegeset, hisz tudjuk, “bár titkoljuk”, hogy őseink mindig is ezen a földön éltek, innen indúlt a nagy “Kirajzás”, még az utolsó európai jégkorszak enyhülését követően!

Atilla Nagy Királyunk háborúi a nyugat rómaiakkal sajnos nem úgy végződött ami részünkről kedvező lett volna, így a magyarság egy része a halála után hamaroran ismét Kis-Ázsiában találja magát. Itt közben a római birodalom nyugati részének összeomlását túlélő keleti rész “Nagy Theodorikja”, a trák-türák-türk közkatonából császárrá kikiáltott Justinus-nak az unokaöccse, Justiniánus hiába próbálja meg egy utolsó roppant erőfeszítéssel az egykori teljes birodalmat még egyszer összehozni, az idő kerekét visszafelé forgatni nem lehet…

A zseniális császári hadvezérnek, a szintén idegen származású Beliszarnak és idegenekből, főleg hunokból és úzokból rekrutálódott hadseregének szerzeményei gyorsan leválnak újra és az egykor latin jellegű “keletrómai birodalom” rohamosan görög jellegű “bizánci császársággá” alakul át szellemében, kultúrájában, vallásában egyaránt.

A 6. szd. végére ez az átalakulás be is fejeződik és a 7. szd. elejével az ikonok, ortodoxia és a merev keleti pompa Bizánca egyszerűen csak ott van a történelem ben.

A hadakozásokra elfecsérelt erő hiányának a következményei azonban szemmel láthatóak. Az I. Kosru óta új lendületet kapott újperzsa imperializmus adekvát ellensúlyt kívánna a háromnegyed részben elő-ázsiai területű Bizánc részéről, ahogy azonban a perzsa impérium nyomul előre, úgy zsugorodik össze nemcsak a birodalmi terület, hanem a katonai utánpótlás is, hisz a bizánci haderőt főleg elő-ázsiai népekből újoncozták.

Justiniánustól kezdve, kisebb-nagyobb megszakításokkal száz éven át folyik a véres küzdelem, amelyben elsősorban a kisebb elő-ázsiai népek őrlődnek fel. Mivel pedig ezek a délibb szemita népeket leszámítva, az örmények és néhány kisázsiai “árja” kategória kivételével egytől-egyig szumir- leszármazású káspi- török, u. n. turáni népek, úz, avar, hun, szabir származékok, elsősorban a “turáni” etnikum pusztult.

Ennek a felmorzsolódásnak csak kisebb részét jelenti az újra és újra elszenvedett véres veszteség és az elhurcolások. A nagyobbik részét a kisebb-nagyobb csoportokban, nemzetségi, törzsnyi egységekben való elmenekülések jelentik, hisz ez a távozó töredékek apránkénti felszívódását s így eltűnését jelenti más népekben. Ez a folyamat különösen a 7. szd. folyamán ölt tragikus méreteket.

A perzsa uralom alá kerülés… lényegében azonos kultúra, azonos vallás, azonos szellem, sőt igen nagy fokban azonos etnikum uralkodását jelenti, hisz a “perzsa” már az óperzsa korszakban is, ezer évvel előbb is túlnyomó részt “méd” volt, fajrokon, nem “árja” s ez a kevert etnikum még inkább “elturánosodott” az avar uralom félezer éves “parthus” korszakában, amely további avar és úz feltöltést jelentett a “perzsa” etnikum számára fajilag, nyelvileg, kultúrálisan egyaránt.

A Kr. u. 226-ban újra önállósuló újperzsa képlet szinte csak nevében “perzsa”, mennyiségében inkább már káspi- török, a perzsa uralom alá kerülő kaukázusi régió népeinek beilleszkedése a perzsa politikai keretbe tehát aránylag nem nehéz és ez a keret az átmenet válságainak elmúltával nem elviselhetetlen.

Az elviselhetetlen akkor kezdődik, mikor a hosszú perzsa-bizánci párbaj végén kimerülten egymás mellé leroskadt két hatalom romjai felett a 7. szd. első harmadában megjelenik egy új hódító, az arab.

Az arab nemcsak fajilag idegen, szemita, hanem egy új, az indulás fanatizmusában égő vallásnak, az iszlámnak erőszakos és türelmetlen, tűzzel-vassal térítő protagonistája is, az arab imperializmus tehát nem csupán politikai, – hanem faji, vallási, nyelvi és kulturális imperializmust is jelent, és ez a meghódított népek számára teljes belső lényegüket fenyegető egzisztenciális veszély, amely ellen a védekezés kétségbeesett s a menekülés pánikszerű, hisz az arab terjeszkedés gyors áradat.

A mekkai próféta “futása” után 622-ben, tizenhat évvel Sziria, négy évvel később Egyiptom már arab kézbe került. Afrika északi része ötven éven belül arab birtokká vált és a század utolsó évtizedeiben megkezdődött Elő-Ázsia arab uralom alá vétele és ezzel a délkaukázusi embertömegek és a sok ezer éves szumir örökség végső felszámolása, amelynek eredményeképpen Bizánc még Rómától örökölt birtokállománya a balkáni területeken kívül Kis-Ázsiára zsugorodik össze s az egykori birodalomból nem marad más, mint egyetlen nagyra dagadt parazita város és az azt eltartó, paraszti sorba süllyesztett katonai közigazgatás és adóztatás alatt tartott vidék.

Ebben a kialakúlt rothadó világban az arab súlypont Damaszkusz. A nyolcadik szd. első harmadában azonban döntő változások következtek be Arábia életében. A koraközépkor technikai kapacitása nem tud már megbirkózni a birodalom Damaszkusztól- Karthágóig terjedő roppant távolságaival s ahogy a terjeszkedés keletnek még folytatódik, egy osztódásnak már csak technikai okok miatt is be kell állnia. A jelentkező nehézségek módot adnak Bizáncnak arra, hogy néhány évtizedre valamelyest visszaszorítsa az immár magát a várost fenyegető arabokat, a kaukázusi tér sorsába ez azonban nem hoz változást, sőt az arab vereségek hírére itt-ott azonnal fellángoló függetlenségi akciók által kiváltott arab katonai megtorlások (terrortámadások) az ókori asszír brutalitásokra emlékeztető állapotokat hozzák újra vissza, ami az arab uralmat még elviselhetetlenebbé teszi.

A szabadságért és függetlenségért fellángoló harc apró gócok gerillaháborúja és ez a harcmodór az érintett területek lakosságára még pusztítóbb, mint a rendes háború, mert az arab retorzió sokszor egész vidékek teljes emberállományának kiirtását jelenti, különösen az olyan területeken, ahol megtelepedett, városlakó elemek éltek.

Az emberirtás méreteit még nagyobbá teszi az a körülmény, hogy a dél-kaukázusi tér népessége a 6. szd. vége felé hirtelen megduzzadt. Ez a hirtelen megduzzadás a Kaukázustól északra elterülő térben bekövetkezett drámai eseményekkel függött össze, amelyek világtörténelmi következményeket vontak maguk után.

Ezeknek az eseményeknek a kiindulópontja Közép-Ázsia. Az ókor folyamán a Káspi-mediterráneum szumirfajta népeinek rezervoárjából állandó volt az északnyugati és északkeleti kirajzás, különösen Belső- Ázsia irányába, amelyből, a mongol őslakosság mellett, itt-ott azzal esetleg keveredve, egy jelentékeny etnikum formálódik ki, az u. n. “őstörök”, vagy “turáni”, vagy “ural-altáji” faj, amelynek alaprétegét “dáhok”, valamint ezeket követő “hun”, “avar”, “szabir” kirajzások adták, és amelyek az ókori évezredek során főleg a lovaglás és a lótenyésztés kifejlődése óta, a Kr.e. 2. évezreddel kezdődően, a belső-ázsiai szteppéket fokozatosan feltöltő sajátos népfajjá szaporodtak.

Ezek az állattenyésztő lovas-népek kisebb-nagyobb szövetségeket alkotó, kooperatív törzsek politikai formájába tömörülve, egy-egy “nagy-kán”, “khagán” politikai irányítása alatt éltek. Ha aztán egy-egy tehetséges és ambíciózus khagánnak sikerül néhány ilyen törzsszövetséget összemarkolnia, rövidebb-hosszabb időre megszületik egy egy tágabb keret, egy-egy lovas-birodalom, hisz ezek a népek fajilag, nyelvileg egyaránt rokonok. Ilyen birodalom , volt a Kr. előtt 250 körül alakult, vagy újjáalakult hun birodalom, vagy a Parthia néven ismert és a rómaiak által tönkretett avar birodalom bukása után jóval keletebbre, az Aral és a Bajkál-tó vidékén megalakult második avar birodalom.

Ilyen volt a Kr. után az 5. szd. vége felé egy Tuman nevű khagán által a közép-ázsiai tér északi felében alapított kők-türk birodalom is, amely másfél évszázados fennállása alatt döntő változások egész sorát idézi elő Európában. Ez a birodalom előbb az Aral-Bajkál- vidéki avar birodalomra nehezedve az “avar” néven ismert várkúnokat mozdítja ki helyükről, akik a 6. szd. derekán Kelet-Európán átvonulva megszállják a Kárpát-medencét Kr. u. 568-ban és ott a 9. szd. elejéig fennálló “avar-birodalmat” alapítják meg, azután a Volga-Don-Kaukázus vidékén Irnik által alapított onogur biroda lmat vetik uralmuk alá egy fél évszázadra (570-620).

Ez a támadás az, ami az észak-káspi tér szabirjait újra visszakényszeríti a Kaukázus jól védett vonala mögé és ez okozza a dél-kaukázusi térben a népesség- hirtelen feldagadását néhány évtizeddel az arab imperializmus jelentkezése előtt. A visszaérkező szabir kötelékek elhelyezkedése az ez időben perzsa főuralom alatt álló térben töredékesen, főleg a Kur-síkságon megy végbe, valahogyan talán úgy, amint ez hétszáz évvel később, a tatárjárást megelőző évtizedekben Magyarországon letelepített kun törzsek esetében történt.

A perzsa hódítás által megszüntetett szabir politikai egység hiányát a visszaérkező szabir kötelékek töredezett elhelyezkedése még teljesebbé tette, úgy, hogy mikor az arab imperializmus csapásai alatt a perzsa hatalom összeomlik, az egész északi tér összefogó politikai keret nélkül maradva, egyszerűen képtelen egységes ellenállás kifejtésére.

Így érte ezt a területet az arab katonai terjeszkedésnek az Abbaszidákkal meginduló második fázisa, amely az uralomváltozással kapcsolatos belső arab zavarok nyugvópontra jutásával azonnal megkezdődik a hétszázas évek első évtizedeiben.

A szervezetlen és töredékes ellenállásnak, legyen az akármilyen derekas is egy-egy város, vagy területegység, vagy törzs, vagy törzscsoport részéről, egy nagy birodalom egységes irányítású hadszervezetével szemben, amely még hozzá fanatikus is, nem sok esélye volt.

Az arab előnyomulás előbb a délibb régiókat, a Kur és a Ruzsa közti síkságot éri s az itt kialakuló arcvonal haladt fokozatosan területegységről-területegységre észak felé a Kaukázus irányába menekülő tömegeket mozdítva ki a helyükről. A hadjárat nem egyetlen roham, hanem évtizedes háború, amely egy 1600 kilométeres arcvonal szabir, örmény, hun, úz, görög, perzsa gócai ellen egyidejűleg folyik, mégpedig olyan brutalitással, amilyen fanatikus a támadás és kétségbeesett a védekezés, különösen akkor, amikor a Kaukázusnak nekiszorított népesség tovább hátrálni nem tudott.

Folytatjuk…

És akkor most mit szeretnétek? -A tüntetés margójára!

Georg Spötle irása !

És akkor most mit szeretnétek?
-A tüntetés margójára-

Elnéztem a tegnapi tüntetést… hmmm… érdekes volt.
Már kissé szánalmasnak tartottam azt is, hogy a szónokok egy három perces beszédet nem tudtak fejből elmondani. A jól lakott óvodás már a második mondatot is elfelejtette. Na de nem is ez a lényeg, nem lehet mindenki született szónok, lásd „A Király Beszéde” című nagyon remek filmet.

Amit érdekelne, hogy mit szeretnének a tüntetők? Visszakapni a szemkilövető Gyurcsány kormányt? Mert ugye akkor minden jobb volt, főleg az egészségügy, mert volt vizitdíj is. Ja, meg családok tucatjai kerültek az utcára a svájci frank alapú hitelek miatt. A fizetések durván 30-40%-al voltak alacsonyabbak és az ország az államcsőd szélére került az IMF hitel miatt. Nagyszerű perspektíva.

Esetleg a Jobbikot akarják? Na de, melyiket? A roma gyűlölő, antiszemita, homofóbot, vagy a cicasimogatót? El kellene dönteni, hogy a „meleg felvonulást” szeretnék majd megdobálni a jól öltözött, normális kinézetű, felvonuló fiatalok vagy, hogy egy (elképzelt) jobbikos miniszterelnökkel együtt imádkoznak a mecsetben, miközben látogatóba jönnek a Szürke Farkasok és Ali Aǧca, aki rálőtt a pápára. Hááát… de legalább itt van alternatíva.
Netán az LMP lenne a királyság? Ők most el vannak foglalva egymás gyalázásával és a bűnösök keresésével. Azt majd „lerambózza” a pártvezetőség egymás közt. Tegnap KO-val győzött Sallai.

Momentum? Komolyan 20 éves kiscsajokat és srácokat a kormányba, akik életükben még 5 percet sem dolgoztak és az uszításon meg az olimpia tönkretételén kívül még semmit le nem tettek az asztalra. Én, személy szerint, nem is engednék senkit a képviselőségig, ha nem dolgozott életében minimum 5 évet. Tök mindegy hol, közért, önkormányzat vagy bármi, de legyen élet és munkatapasztalata, mielőtt a nép dolgairól dönt.

Demokrácia vs. diktatúra: demokráciát skandálták a tüntetők. Ha itt diktatúra lenne, akkor nem tudtak volna a parlament előtt tüntetni, mert nem kaptak volna engedélyt, sőt a szervezőket azonnal őrizetbe is vették volna. Egy diktatúrában nem lehetne büntetlenül, ocsmány szavakkal illetni az állam és a kormányfőt, mert bevinnék őket. A kordon áthágásáért már lőnének is, de minimum könnygáz, vízágyú és tonfa kerülne bevetésre. Itt az sem volt, hiába próbálták páran provokálni a rendőröket. Jártam életemben, pár diktatúrában és láttam, ott hogyan kezelik a demonstrációkat.

Sajtószabadság: Ha megnézünk egy random újságost, bekapcsoljuk a TV-t, vagy, ha felmegyünk, a netre azonnal feltűnik, hogy hány ellenzéki lap, TV csatorna és web portál van. Népszava, Magyar Narancs, HVG, 24.hu, 444, 168 óra, HírTV, ATV,… A tartalmak pedig napi szinten kimerítik a becsületsértés fogalmát. Az ég szerelmére miről beszélnek?

Itt nem lehet megélni: tudjátok mitől akadtam ki és miért töröltem jó tucat facebook ismerősömet? Mert olyanok mentek ki tüntetni, akik havi sok százezer forintos fizetést visznek haza, van szép lakásuk, autójuk és Hawaii-in meg Balin nyaralnak. Vagy aki, azon sopánkodott, hogy Londonban, milyen rosszul keres, bezzeg a britek, ugyan azért a melóért majdnem a dupláját kapják. Most meg azt írja oldalán, hogy soha nem jön vissza ebbe a diktatúrába. OK akkor ki lehet fizetni havi 500 fontot egy szobára és hatod magammal élni egy lakásban, ha az annyira „posh” (király).

Fejlesztő mérnök barátom 30as éveiben hazavisz 600.000 nettót, (nem fideszes) csak mert sikeres a szakmájában. Szereti és ért a hivatásához, okos és folyamatosan képzi magát. Szerelő haverom, aki derék öreg Peugeot-omat gyógyítja, precíz, szorgos munkájával biztosít magának egy jó életet. Doki spanom a világ egyik legelismertebb agy és érsebésze (ő sem politizál).

Kiver a víz, amikor 20on éves lányok és fiúk azzal kezdik az állásinterjút, hogy ugye kapok céges autót és minimum 300.000 ft nettó fizut szeretnék. Persze mindkettő lehetséges, de először bizonyíts. Talán kellene egy kis alázat a munkával szemben.

A végén pedig, a mélyszegénységben élő fiatalok feltartották 200.000 forintos mobiljaikat az égbe…
p.s.
Új választást? Megint veszíteni szeretnétek?